Az egyik közeli barátommal sokat szoktunk beszélgetni a hitelesség kérdéséről. Mi tesz valakit hitelessé, és mitől lesz hiteltelen, és vajon miért hódolnak be olyan sokan az illúziókeltésnek? Nem tudok neked objektív választ adni arról, hogy mit is jelent a hitelesség, de el tudom mondani a véleményemet róla, hogy én miért érzek valakit hitelesnek, és miért nem.
Amitől szerintem hiteles egy ember:
Van egy ilyen mondás, "túl szép, hogy igaz legyen". Akinek látszólag semmi hibája nincsen, annak egészen bizonyosan van valami súlyos takargatnivalója. Vagy legalábbis olyasmi, amit ő súlyosnak képzel, hiszen azért takargatja. Ez nem mindig esik egybe a társadalmilag megítélt súlyosság témakörével. Mindenkinek, természetesen nekem is, és minden élő embernek van olyan sötét oldala, amit önmaga előtt sem szeret felfedni (ne gondoljatok véres borzalmakra, lehet az akár az orrtúrás is, amit valaki a végletekig szégyell). De a hiteles ember legalábbis azt felfedi, hogy van neki sötét oldala. Mindannyian tanulni vagyunk itt. Amíg élünk és lélegzünk, addig van spirituális tennivalónk is. Aki azt állítja, hogy neki nincsen, mert már annyira megvilágosodott, hogy készen van, az legjobb esetben is téved.
Nekem a buddhista mesterem azt mondta, "nektek az emberek között kell élnetek". Baromi könnyű megvilágosodni és zen-buddha tudatállapotban élni fent a hegyen, ahova elvonulsz meditálni, és a falusiak felhordják neked a kaját, valamint mindenki hanyatt esik tőled, hogy mekkora nagy szent vagy. Megnézném ezeket az embereket, hogy hogy nagybuddhák három gyerek mellett. Azok között a mesterek között, akikre én felnézek, természetesen ott a Dalai Láma meg Jézus is, hogyne. De ott van mellette a három gyerekes anyuka, aki amellett, hogy nekünk tartott csoportos oldásokat, folyamatosan a házassága javításával küzdött. Ott az egyik mesterem, aki egyedülálló édesanya, a gyerek apukája egy forinttal nem támogatja őket. Van más, aki kiszállt a spiri-bizniszből, mert elege lett, és elment inkább pénzt keresni egy rendes állásba. Bizonyám, dacára, hogy annyira tartja magát az a képzet, hogy mi itt degeszre keressük magunkat (némelyek még azt is hozzáteszik, hogy érdemtelenül), ez egyáltalán nem így van, legalábbis nem minden esetben.
Bármennyire is szeretnénk szentek lenni, van egónk. Egyébként pont ez a vágy, hogy jók akarunk lenni, bizonyítja az ego jelenlétét. A mindentudó bölcs lélek ugyanis csak van. Ez első hallásra kicsit unalmasnak tűnhet, de amikor tapasztalod, meglátod, hogy korántsem az. Nem akarok túl mélyen belemenni az önelfogadásba, és a magunknak való hazudozás káros hatásába. Előbbiről tegnap írtam egy
cikket, az utóbbiról meg majd valamikor fogok (ha el nem felejtem). A lényeg csak annyi, hogy emberként tartalmazunk bizonyos mértékű esendőséget, amivel számolni kell. És amivel akkor is érdemes számolni, amikor gurut keresünk magunk mellé.
2. Törekszik úgy cselekedni, ahogyan beszél
Törekvést említek, mert remélhetőleg egy mester vagy tanító tudása azért előrébb tart, mint a fizikai megtapasztalás szintje. A tudás leggyakrabban úgy szivárog be az emberbe, hogy először megtanulja, aztán megérti, később megérzi (ráérez), és végül megéli, azaz a rutinja részévé válik. Pusztán attól, hogy tudod, valamit el kéne engedned, még nem megy ez az elengedés olyan pofonegyszerűen, csak hogy egy példát említsek. Valamint, amit az előző pontban is vázoltam, az ember nem lehet tökéletes (azaz, pont úgy tökéletes, ahogy van), minden elvárást nem elégíthet ki, tehát nem is lehet kerek perec kijelenteni, hogy aki hiteles, az úgy él, amint beszél. De legalább törekszik. Ha a szeretetet hirdeti, nem oszt meg a közösségi oldalakon kirohanásokat a menekültekre meg a buzikra, meg úgy általában mindenkire, aki neki nem tetszik, aki szerinte "olyan alacsony szinten él" és a többi. Persze ne érts félre, nyugodtan utálhat bárkit. Ha ezzel együtt azt hirdeti, hogy bizony az utálkozás is az életünk része (amivel egyébként én egyetértek - az Egységben minden benne van, akkor a "rossz" is, de ez is egy másik
cikk anyaga).
3. Harmóniában van a gyökereivel
Szerintem nem hiteles az az ember, aki megpróbál úgy tenni, mintha nem onnan jött volna, ahonnan. Hirtelen guru vagy tanító nem jut eszembe ilyen, szerintem nem ismerek ilyet. De a hétköznapi életben volt már szerencsém ilyen emberekkel találkozni. Neked is, bizonyára. Tudod, aki úgy lefetyeli a "rozé borokat", mintha kiskorában az asztal körül kergették volna, ha nem gyémánt villával vacsorázott. Közben az ő faterja ugyanolyan melós, mint az enyém vagy a tiéd, a nagymuter szerint meg még mindig a körömpörkölt a kaják Mekkája. Félre ne érts, természetesen lehet fejlődni, el lehet jutni A-ból B-be, a langyos barnasörtől a roséig, vagy jó ég tudja, hová is (én nem jutottam el, ez a téma sosem érdekelt eléggé). De valahogy mindig rosszul áll a bunkók kezében az arany toll, ha érted, mire gondolok. Ha forogsz hálózatépítő körökben, talán hallottad már Berkics Miklós nevét, aki szerintem maximálisan demonstrálja, hogy ennél a pontnál mire gondolok. Miki irtó magasra jutott, ami ebben az üzletben sikert és irdatlan mennyiségű pénzt is jelent. Rengetegen tisztelik, hallgatják a cd-jét, mindenki vele akar fényképezkedni. Biztosra veszem, hogy a sikerének az egyik titka, hogy ő valahol ugyanaz az egyszerű vasutasgyerek maradt, aki volt, ahonnan elindult.
Tehát a gyökerekkel való harmónia egyáltalán nem jelent korlátozást. Nem azt jelenti, ha a lakótelepi gettóba születtél, akkor nem válhatsz Nobel-díjas tudóssá. Dehogyisnem! De a gyökér adja meg azt a stabilitást, ami segít magasra növekedni. Azonban, ha valaki nincs a gyökereivel harmóniában, könnyen úgy járhat, mint a fa, amit túl sekély talajba ültettek; és egy szép napon nagyot borulhat.
Nahát, most már végképp összezavarlak. Valakinek azt kell tennie, amit mond, és együtt kell élnie a gyökereivel, de közben meg mégis változhat a véleménye? Akkor most hogy van ez? Úgy, hogy változunk. Igazából a változást nem kell még akarni sem, mert megtörténik. Gyakran okozza a problémát az, hogy valaki nem hajlandó tudomásul venni, már megváltozott. És még mindig ugyanazt szajkózza, amit húsz évvel ezelőtt. Esetleg tényleg nem változott húsz éve, akkor meg mi keresnivalód van nála? Hogy fog téged változásra és fejlődésre ösztökélni valaki, ha ő maga nem teszi ezt?
Bizony nagy erő és hatalmas bátorság szükséges ahhoz, hogy beismerjük, tévedtünk. Vagy valamit azóta már jobban tudunk. Valójában az a normális, ha időnként változik a véleményünk. Itt természetesen nem a köpönyegforgatásra gondolok, amikor valamilyen érdek mentén áll valaki hol ide, hol oda. Hanem arra, hogy az élettapasztalat és a folyamatosan új ismeretek megtanulása által az ember érik, fejlődik, jobban tud dolgokat, mert egyre több szempontból látja és ismeri meg a világot. Ilyenkor természetes, hogy változik a véleménye, ez ezzel jár. Hogy csak egy példát említsek, és itt most magamat fogom előhozni: amikor annak idején még ment a Budapest tévé, Anettkával meg minden varázsával együtt, nekem még volt tévém, sőt néztük is. Volt benne egy ember, egy kövér, bajuszos pasas, aki az ezoműsorban szuszogva távgyógyított. Akkor mi sokat röhögtünk rajta, meg a hülyéken, akik beszopják mindezt. Most meg már én is ezt csinálom. Na nem szuszogok, és nincs is bajszom, de machinálok az energiával távkezeléssel, és állítólag elég jól is csinálom. Persze nem tudom, hogy az a bácsi akkor csaló volt-e, ezt én nem tudom megítélni. De a magam részéről annyi bizonyos, hogy nagyon sok mindent tanultam azóta az energiáról - nem csak ezoterikus, de atomfizikai szempontból is - illetve elsajátítottam módszereket, mint az Akasha meg a Reiki, és az bennük a durva, hogy ha nem hiszek benne, akkor is működik. Nekem önmagammal kapcsolatban mindig is rengeteg kételyem volt, de annyi pozitív visszacsatolás jött, sokszor hátborzongatóan pontos részletekkel, hogy egyszerűen nincs más választásom, mint hinni benne. Ezért is, mivel végigjártam ezt az utat, és nem haragszom azokra, akik nem hisznek a munkámban, vagy kóklernak tartanak. Valószínűleg ők még nem tudják, amit én, nem tapasztalták azokat a dolgokat, amikben nekem volt részem, ezért nem érthetik meg, mi történik ilyenkor. És lehet, hogy nem is kell nekik, mert ebben az inkarnációjukban nem ezen az úton járnak. Mert amúgy minden út Rómába vezet, azaz bármely út és módszer alapján meg lehet világosodni, nem kell spirituálisnak lenni hozzá, de ezt sem most fogom részletesen kifejteni.
Amikor ezzel a barátommal a hitelességről beszélgetünk, mindig eszembe jut egy történet - természetesen én vagyok a főszereplője, de hát ki másról ismernék ennyi sztorit? Tehát, amikor én a munkaügyi központban dolgoztam, álláskeresési tanácsadó voltam, és álláskeresési technikákat oktattam a klienseknek. Mindig azt mondtam, hogy szeretem a munkám - ez így is volt, mert imádtam és ma is imádok segíteni, nincs annál jobb érzés, amikor valaki bánatosan, frusztrálva vagy szorongva jön be hozzád, mert nem tud a helyzetével mit kezdeni, és te tudsz neki adni valami reményt, tanítani neki valami olyat, ami már mindig az övé lesz, és amitől mosolyra görbül a szája. Egyszóval a munkámat nagyon szerettem, de a környezetet és a rengeteg adminisztrációt már nem. Az ügyfelekkel való foglalkozástól vette el az időt a rengeteg nyomtatvány, amit ki kellet tölteni. Paradox módon éppen azért, hogy igazoljuk, valóban foglalkoztunk az ügyféllel. Holott a kitöltött papírok csak azt igazolják, hogy foglalkoztunk a papírokkal, de mindegy. Meg hát én már akkor elkezdtem a láthatatlan világ dolgaival foglalkozni. Mit elkezdtem? Könyékig benne jártam. De akkora már kezdett nagyon összeállni bennem a kép, végül, még ott dolgoztam, amikor az Akasha rám talált.
Tehát ott ültem a szürke irodámban, ahol minden szürke volt, a falak, a plafon, a bútorok, de még a szőnyeg is, egyedül a bútorok kerete volt fekete. Mint egy ravatalozóban, komolyan mondom. Tehát ültem a ravatalozóban, és minden kliensnek elmondtam, hogy az álláskeresés első lépése, hogy rájöjjünk közösen, hogy mit szeretne csinálni valójában, hogy mitől lenne boldog. Illetve mi az az őt boldoggá tevő tevékenység, amivel pénzt is lehetne keresni és hogyan. (Irtó jó voltam, komolyan mondom.) Aztán egy szép napon rádöbbentem, basszus, én rohadtul nem vagyok hiteles! Itt ülök a kriptában, fáj mindenem, az egészségemre rátelepedett a stressz, munkán kívül csak aludni tudok, miközben pontosan tudom, hogy mi az, ami boldoggá tenne! Hogyne tudtam volna, hiszen folyamatosan ezt mondogattam: jó lenne ugyanezt csinálni, csak otthon, és a rengeteg papírmunka mellőzésével. Így hát a szerződésem lejárta után nem forszíroztam többé, hogy ott dolgozzam. Igen, annak is megvannak a nehézségei, hogy szabadúszó lettem, de minden reggel arra gondolok, Édes Istenem, de jó nekem! Szerintem ott a ravatalozóban már kinyúltam volna. Most azt csinálom, amit szeretek, jobbára itthon, és a papírmunka is lényegesen kevesebb. A felelősség persze sokkal több, de a felelősségtől nem kell félni. A felelősség hatalom, az jelzi, hogy mi magunk irányítjuk az életünk.
És végül, hogy mi a tanácsom arra nézvést, hogy hogyan állapítsd meg valaki hitelességét. Szerintem hallgass a zsigereidre. Van egy bizonyos belső érzés, hogy valami nincs rendben. Ha ilyet érzel, ne írd felül intellektusból, és ne győzd meg magad, hogy de az neked jó lesz. Szerintem mestert, tanítót érzés alapján kell választani. Lehet, hogy utólag változik a véleményed, mert mondjuk túlfejlődöd őt, vagy megismersz olyan tényeket, amelyek nem voltak birtokodban, amikor döntöttél, de ilyenkor nem szabad magadra haragudni (lehetőleg a tanítóra se). Mert mindenki okkal jön az életünkbe, mindenkitől lehet tanulni valamit, ha mást nem, hát önmagadról.
Ha tetszett az írás, és úgy gondolod, mások számára is hasznos, érdekes lehet, kérlek, hogy oszd meg a bejegyzés alatt található gombok valamelyikével! Köszönöm :)
