Akasha 403 - Találd meg az életcélodat az Akasha segítségével

A 403-as workshop talán az egyik legfontosabb, és egyéniben a legnépszerűbb kérdések közé tartozik ez a téma. Vannak, akik teljesen totálisan és sziklaszilárdan bizonyosak benne, hogy mik akarnak lenni, ha nagyok lesznek. Nekik azért érdemes eljönni ide, mert az itt elsajátított tudás által másoknak is segíthetnek az életcéljuk felfedezésében. Legyen az akár családi kör vagy klientúra.
Azoknak viszont, akik felnőtt létükre is csak bolyonganak, és fogalmuk sincs, mi tenné boldoggá őket, milyen munkát, milyen életcélt tudnának követni, amelynek tudata olyan lelkesedéssel tölti el őket, hogy minden reggel vidám izgatottsággal a szívükben ébrednek, azoknak feltétlenül ajánlom a részvételt. Semmilyen életkorban nem késő elkezdeni. Mint megtudtam, én még fiatalnak számítottam a magam harmincpár évével, amikor rájöttem, hogy mit is akarok csinálni (EZT!). Rengeteg sikertörténet kezdődik negyven vagy ötven fölött, sőt, nyugdíjas kor után is akár! Hidd el, végtelen távlataink vannak, és a kor tényleg csak egy szám. Főleg, ha már tudod a szíved akaratát.

Ezen a napon igyekszünk azt az energiaszálat megtalálni, amely téged mozgat, ami a központi magodat képezi. Azt a tengelyt, amire felfűzhetőek a további napjaid, ami köré az életed eseményei rendeződhetnek. Ha kételyeid vannak a munkáddal, életfeladatoddal kapcsolatban, vagy nem érzed helyed a világban, akkor nagyszerű oldásban lehet részed. Ezen a workshopon is érdemes lehet többször részt venni. Egyrészt elsőre nem biztos, hogy olyan pontosan megtaláljuk ezt a bizonyos tengelyedet. Ez rajtad függ, hogy mennyire rejtetted el, mennyire nem tudod vagy akarod vállalni. Másrészt pedig, aki már úton van, annak is jól jöhet néha egy kis megerősítés.
Mindenkivel egyénileg foglalkozunk. Mindenki részt vesz a folyamatban, tehát te is fogsz mindenkivel foglalkozni, ami által rengeteget tanulsz és tapasztalsz!

Cél: egyéni életfeladat kijelölése

Időtartam: 1 nap (6 óra)

Előfeltételek: 301 Problémafeltárás
Ráépülő: (még) nincs

Előkészület: gondolkodj el azon, miket csináltál eddig, mi vonz, és mi az, amit semmiképpen nem akarsz csinálni! Írj egy listát a tevékenységekről, mi okoz neked örömet?



Aktuális időpontok