Képernyőmre akadt a minap ez az összeállítás, ahol a képeken katonákat láthattok, háború előtt, alatt és után. Erről pedig eszembe jutott, hogy mennyit mondogatják "ne ítélj elsőre", vagy "ne ítélj a külső alapján". Ha megnézed ezeket a képeket, tisztán látható a különbség a fiúk lelkiállapotában. És bizony ez tény, a belső világunk idővel a külső megjelenésünkön is nyomot hagy. Látjátok, némelyik fiú mennyire ráncolja a homlokát a középső képen? Ha ez az állapot tartós, mert sok a stressz, sok gond nyomja a vállunkat, akkor itt alakulnak majd ki az időskori ráncaink. És így tovább.
A külső a jellem tükre is. Ennek felismerése nem azonos az ítélkezéssel. Felismerni valakit csak úgy lehet, ha először alaposan megnézzük. Ha valóban kitárt szívvel fordulunk feléje. A megállapítás pedig ez esetben tényszerű. Nem pedig érzelmekkel társuló ítélet. Ahogy Yehuda Berg mondja, ha valamiről biztosan érzed, hogy jó vagy rossz, az az intuíciód sugallata, hallgathatsz rá. Az úgynevezett előítéletek, amikor a félelmünk irányít, pont ennek ellentéte. Ilyenkor teljes mértékben lezárt szívvel, kifejezetten elméből közelítünk a másik személyhez. Ez általában meg is hozza a kívánt eredményt, azaz, akitől félünk, idővel valóban bántani fog.
A szív nyitottsága ugyanakkor nem jelent kamikáze akciókat. Amint a buddhista tanmesében olvashatjuk, nem kell a tigris fogai közé szaladnunk, hogy bizonyítsuk a hitünket. A belső látás tiszta, ha engeded érvényesülni, nem érhet baj.
