Ez nem ajánló, hanem filmelemzés, tehát a sztori cselekménye és a gyilkos kiléte nem marad titok. Ha még nem láttad a filmet, és nem szereted a spoilereket, akkor még ne olvasd el.
A film egy középszerű thrillernek adja magát, noha a szereposztás akár parádésnak is nevezhető. Val Kilmer, Christian Slater és L.L. Cool J. is előfordul benne. Az előbbi kettő inkább csak nyomokban. Ha azonban felrakjuk a nagy guru szemüveget, és azon keresztül tekintjük meg, bizony alapvető érvényességű tanítások fordulnak elő benne. Sőt, újranézve a filmet egyre inkább úgy gondolom, a filozófia, ha vásári is, de mindenképpen szándékosan lett elrejtve az idegcincáló történetbe.
A film egy középszerű thrillernek adja magát, noha a szereposztás akár parádésnak is nevezhető. Val Kilmer, Christian Slater és L.L. Cool J. is előfordul benne. Az előbbi kettő inkább csak nyomokban. Ha azonban felrakjuk a nagy guru szemüveget, és azon keresztül tekintjük meg, bizony alapvető érvényességű tanítások fordulnak elő benne. Sőt, újranézve a filmet egyre inkább úgy gondolom, a filozófia, ha vásári is, de mindenképpen szándékosan lett elrejtve az idegcincáló történetbe.
Adva van egy csapat FBI újonc, egy nagypofájú főnökkel (Val Kilmer), és egy extrém kiképzés - elvonulás egy szigeten, ahol közben egy rejtélyt kell megoldaniuk. Senki nem számít azonban arra, hogy végül maguk válnak tananyaggá.
Helyszínünk egy sziget, és amint arra a csapat oktatója fel is hívja a figyelmet, ez az egyik kulcs momentumunk. Elszigeteltség, elválasztottság, a kifelé való kommunikáció lehetetlensége, a bezártság és kilátástalanság magányos érzése alapvetően meghatározó tényező a feladat végrehajtása során. Az első tanításunk, amit a filmtől kapunk az, hogy ahhoz, hogy legyőzzünk valamit, olyanná kell válnunk, mint az a valami. Jelen esetben szociopata sorozatgyilkosok elfogására szeretnék kiképezni ezeket az embereket, tehát az elszigetelt környezettel annak a lehetőségét igyekeznek megteremteni, hogy egy ilyen szociopatával tudjanak azonosulni.
"Egyedül vannak, senki sem tudja, merre. Ilyen egy szociopata agyában élni."
Amikor az egónk vagy negativitásunk ellen küzdünk, meg kell értenünk, hogy először eggyé kell válnunk vele. Amíg nem fogadjuk el, nem emeljük fel és nem öleljük magunkhoz a saját negativitásunkat, addig mindig kontrollálni fogja az életünket. Más meg más formában, új és új emberekre kivetítve, de mindig vissza fog térni, hogy megtanítsa a leckét. Amint ezt később az egyik szereplő is megjegyzi, a játszmáink ismétlődnek:
"Nem igaz, hogy szembekerülsz a démonaiddal és legyőzöd őket. Szembesülsz velük, és szembesülsz velük, és szembesülsz velük. Minden áldott nap."
A szereplők el is kezdenek hullani, mielőtt mélyebben megismerhetnénk őket. Mindenkit a saját erősségei vagy gyengeségei ölnek meg, ahogy az majd a film végén el is hangzik. Ez a film legfontosabb tanítása. A gyengeségeink időnként az erősségeinkké válhatnak, és ez fordítva is igaz. Az ember legnagyobb gyengesége az ereje. Amiben bizonyos vagyok, amiben tudom, hogy jó vagyok, azt nem kérdőjelezem meg. Ami a személyiségem alapvető alkotóeleme, az hajt, az visz előre, bele pontosan a végzetembe. Talán ezért is mondja Szerb Antal az Utas és holdvilágban, hogy mindenkinek megvan a saját halála. Minden ember viselkedési mintáiból, szokásaiból következtetni lehet arra, hogy miféle végzet irányába tart.
Annak rendje és módja szerint tehát legelőször a csapat vezetője hal meg. A magabiztos vezető, akit követnek, mert mindenhová előre megy. Az igazi vezető ilyen, ő felelősséget vállal a csoportjáért. Nem hajtja, hanem vezeti őket, nem irányít, hanem példát mutat. Esetünkben ezzel hamar el is búcsúzik az életétől, mi pedig Christian Slater édes mosolyától vagyunk kénytelenek elszakadni.
Amint a vezető meghal, a szociopatánk lép a helyébe. A gyilkos bábkészítő, angolul puppet master, ami sokkal jobban körülírja a jelenséget, hiszen itt nem a készítés (teremtés) ténye a fontos. Sokkal fontosabb, hogy "master", azaz a bábok mestere. Ő uralkodik, ő az, aki megmondja a báboknak, hogy mit csináljanak. Ő a tökéletes szociopata, aki az áldozatai fejébe mászik. Kiszámítja a tetteiket, ismeri az érzéseiket, és azokon keresztül könnyedén manipulálja őket. Miért fontos ez? Mert így válunk áldozatokká, ha nem is a filmben ábrázolt horrorisztikus értelemben. De így válunk áldozataivá energiavámpír kapcsolatoknak. Amint átadjuk az irányítást, amint a saját vezetőnk elhullik, a szociopata készen áll, hogy átvegye életünkben a helyét. A következő akcióban a felrobbanó csónakhoz már ő megy előre, nem is engedhet mást, hiszen ő tudja, hogy mi fog történni. A hajó levegőbe repül, végképp bezártak, többé nincs lehetőséged a külvilággal való kommunikációra, semmilyen formában.
A következő áldozat a játékos. A srác, aki mindenből viccet csinál. Aki annyira képtelen komolyan venni az életet, hogy még J. D. darabokra hulló, fagyott teste mellett is fel tudja tenni a kérdést "Ez nem igazi, ugye? Külön fájdalmam, hogy a kávéfüggése viszi romlásba szegénykét. Mindenkit kiüt a kávéba tett méreg, de Rafe-nek közben leszívják a vérét is. Azt hiszem, az energetikailag kihasználó kapcsolatok analógiáját folytathatjuk ezzel a képpel is. A szociopatád, miután kivette a kezedből az irányítást, leszívja az életenergiádat, ezzel védekezésre képtelenné tesz. Egyébként ez az a jelenet, ahol, ha jól figyelünk, már tudhatjuk, hogy ki a tettes. Valaki ugyanis nem ivott a kávéból, mégis ájulást tettet.
Az önreflexióról több utalás is elhangzik a filmben. Egyszer Gabe mondja, hogy "Amit mondanak, magukat jellemzi, nem engem". Ebben a monológban elmagyarázza a kivetítés lényegét. Azt tapasztalom a világban, ami bennem van. Annak látok másokat, ami én is vagyok, vagy épp ellenkezőleg, ami semmiképpen nem akarok lenni. A spirituális fejlődés útja többek közt azt is jelenti, hogy meg kell érteni, a poláris világ ellentétei látszólagosak. Valójában a két véglet egy és ugyanaz. A gyilkos az áldozat. A rendőr a tettes. A gyógyító a beteg. Ezek energetikailag azonosak, csak az energiaszál két ellentétes megnyilvánulását képviselik. A lényeg ugyanaz, csak a manifesztáció, a létrehozás különbözik. Ezeket a különbözőségeket pedig csak a fizikai világ kettősségében alkotjuk meg, a lélek birodalmában nem léteznek.
A másik utalás az önmegismerésre Vince-től hangzik el: "Ha meglátod magad, néha dühös leszel, frusztrált, ha rájössz, mit találtál, mivé lettél." Könnyebb a saját, megemésztetlen tulajdonságainkat rávetíteni valaki másra, mint szembenézni vele és sajátunkként elfogadni. Ezért vannak körülöttünk azok, akiket szociopatáknak szeretünk nevezni. Ők segítenek nekünk saját magunkban rátalálni valamire, amit elfelejtettünk, vagy legalábbis éppen most nem jut eszünkbe.
Itt félúton, a harmadik gyilkosság után Sara, a "buta szőke" már tulajdonképpen megfejti a gyilkost, bár a személyére még nem jönnek rá. Megállapítja, hogy a csapdák nem véletlenszerűek voltak, hanem mindenki számára ki volt tervelve, hogyan haljon meg. Tulajdonképpen elismerhetjük, hogy a gyilkos a legjobb profilozó. A kézjegye pedig az, hogy az áldozat erősségét, illetve gyengeségét fordítja ellene.
Ezek a beszélgetések még egy nagyon érdekes dolgot megmutatnak, a félelem és bizalmatlanság kommunikációjának dinamikáját. Ahogy a nagyfőnök mondta az elején, itt el lesznek zárva mindentől, nem tudják, mi merre. Ha nincs külső fogódzó, és az ember nem bízik a megérzéseiben, nagyon könnyen eltéved. Milyen könnyű a gyanakvás és félelem által manipulálni az embereket! Figyeljük meg, ahogy bárkivel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy esetleg ő lehet a tettes, a többiek máris farkasfalkaként szegezik neki tekintetüket és csaholó kérdéseiket. Ezerrel megy a hibáztatás, még véletlenül sem próbál meg senki a saját negativitása és reakciói ellenében cselekedni. Erről jut eszembe, Nicole csuklóján többször és tisztán látható a vörös fonal. Nem ismerem a film alkotóit, de nem tartom kizártnak, hogy ők is ismerik és szándékosan szőtték bele a kabbalista tanokat a műbe. A vörös fonal ugyanis egy kabbalista eszköz, amely a negativitás ellen véd. Sokan babonaként használják, mert nem ismerik a hatásmechanizmusának a lényegét: a vörös fonal emlékeztet a saját negativitásunkra, és arra int, hogy ne engedelmeskedjünk neki. A kabbala egyik alaptétele, hogy mindennek, ami velünk történik, megvan az oka bennünk is. Attól érezzük rosszul magunkat, vagy történnek velünk rossz dolgok ismétlődően, hogy engedelmeskedünk a reakcióinknak. Más szavakkal fogalmazva, az ember nem tudatos, hanem a programjai mentén él, és ez hozza rá a bajt.
Megtalálják a nagyfőnök holttestét is. Ő az egyetlen, akit szemtől szembe öl meg a gyilkos, nem csapdát állít neki, ezért ő tudja is, ki a tettes. Látja, hogy ki öli meg. Az igazi főnök tehát, nem az a vezető, aki a terepen elöl jár, hanem az, akinek csak a hangját halljuk, és a háttérből irányít minket, szintén kiiktatható a gyilkos által. Ha a rothasztó kapcsolatok párhuzamát nézzük, talán ez az a pont, amikor az ember teljesen megsemmisül. Már nem hallgat az intuíciójára, innentől teljes mértékben hagyja, hogy történjenek vele a dolgok. Innentől már nem is gyanakodsz, csak sétálsz fel a vágóhídra bambán. Ezzel párhuzamosan valóban el is tereli magáról a gyanút a filmbéli tettes, és azt teljes mértékben áttestálja a "fekete-bárányra". Sara-t az érzelmei által manipulálja, törődést színlel feléje, és mivel Gabe agresszív, így nagyon könnyű elhinni, hogy valóban ő a tettes. És persze a gyilkos még egy trükköt bevet: eljátssza saját halálát is. Amikor azt látjuk a szociopatánkon, hogy ő az áldozat, megsajnáljuk, és többé már nem okoljuk, sőt talán inkább magunkat hibáztatjuk, hogy hogyan is lehettünk vele ilyen igazságtalanok.
Vince-t, a kerekesszékes srácot a saját félelme nyírja ki. Azt hiszem, a hétköznapi életben ez a leggyakrabban előforduló jelenség. No nem az, hogy egy preparált pisztoly felrobban a kezünkben, amikor halálra rémülünk egy árnyéktól (valamitől, ami ott sincs, hiszen az árnyék pusztán a fény hiánya). Hanem az, hogy a saját félelmeinknek engedelmeskedve kötjük bele magunkat olyan élethelyzetekbe, amelyek valójában nagyon is ellenünk vannak. Félni elhagyni egy agresszív férjet, félni kilépni egy megbetegítő munkahelyről, vagy egyszerűen csak félni kipróbálni valami újat, valami jót - ez mind kétségbe ejtő. Igazából sokkal gyakrabban irányítja az embereket a félelem, mint bármilyen más érzés. Annál is inkább, mivel a félelem gyakran álcázza magát valami egészen más érzelemnek.
Végül kiderül, hogy a buta szőke nem is volt olyan buta. Hogy a félős és túlérzékeny lány valójában nagyon is jól profiloz. Az idő, a számok, a rejtvények fontossága rávezette, hogy a tettes tulajdonképpen kényszeres. Saját módszerével fordult ellene, azaz csapdát állított neki. Egy órát eltekert, és bekente foszforeszkáló porral, hogy aki visszaállítja, annak világítson a tenyere. Ismerd meg, képzeld magad a helyébe... Saranak ez tökéletesen ment. Ő a szociopatánk kiegészítő párja, az empata. Akinek ugyanolyan mély a beleérző képessége, a különbség annyi, hogy neki vannak valódi érzelmei, amelyek segítségével ő át is éli a másik ember fájdalmát. És éppen ezért, nem ártani, hanem segíteni akar neki. Ezzel szemben a szociopatának nincsenek saját érzései, és azért keresi folyvást a drámát, hogy legalább másokon keresztül meg tudjon élni valamennyit.
A gyilkos végül részletesen feltárja módszerét. Hogy csapdát állítani mennyire könnyű, csak oda kell csalogatni hozzá az áldozatot. Hogy igazából nem is kell nagy dolgokat véghezvinnie, mert az emberek, gyengeségeik és erősségeik (amely kettő végső soron ugyanaz) által irányított reakcióik elvégzik helyette a piszkos munkát. Mindenki készségesen rohan bele a saját végzetébe.
Az egész történet során Sara tűnik a leggyengébb láncszemnek, végül mégis ő győzi le a tettest. Mégpedig azáltal, hogy nem engedelmeskedik a reakcióinak. Az ő gyengesége a víz és az érzelmek. Ezt a gyengeséget alakítja át erővé, amikor a vízben küzd meg ellenfelével, és a türelem játékát játssza el vele, az érzelmek mellőzésével. A víz egyébként az érzelmeket szimbolizálja az ezoterikus megközelítésben. Az utolsó, tiszta pillanatban sem a szerelem, sem a félelem nem uralkodhat fölötte. Sara megvalósítja a tiszta tudat manifesztációját.
Összegezve tehát a tanítások, amelyeket én felfedeztem ebben a filmben: mindenki saját magát győzi le, nincs külső ellenség. Önmagunkkal szembesülni nehéz, de az önmagunkkal való szembenézés, a saját elfeledett, eltakart, szégyellt részeinkkel való összeolvadás adja meg az erőt ahhoz, hogy felülkerekedjünk - saját magunkon. Ez a szociopata ajándéka számunkra, hogy felfedhetjük a saját, valódi erőnket, felülkerekedve az illuzórikus, képzelt gyengeségeinken.
Ha tetszett az írás, és úgy érzed, másokat is érdekelhet, kérlek, hogy oszd meg a bejegyzés alatt található gombok segítségével. Köszönöm!
