
Akik nem akarnak mást, csak használni, széttépni, kihasználni, majd kiköpni, hogy újra meg újra felfalhassanak, azok segítenek neked a legjobban. Mert általuk tudod azt megtanulni, hogy értékeld magadat. Se nem túl, se nem kevésbé, de éppen annyira, amennyire vagy. Hogy tiszteletben tartsd az ő játszmáikat, mindamellett, hogy többé már nem veszel részt benne - vagy részt veszel, de saját belátásod szerint. Van, hogy a verseny izgalma feledteti a fájdalmat és a tényt, hogy csak te szenvedhetsz vereséget. Néha fájni is jobb, mint nem létezni egyáltalán. De el kell hogy érjél te is arra a pontra, hogy felismerd ennek az illuzórikus voltát. Nem vagy te rossz, ahogyan ő sem. De aki belép a küzdőtérre, annak fájdalma lesz, ez elkerülhetetlen. És talán az emberélet során maga a fájdalom is elkerülhetetlen. Nem mindig hisszük el, nem mindig tanulunk a más kárán. Vannak dolgok, amiken személyesen kell átesnünk.
Megtanultam én is (remélem) a saját tanítómtól azt, amit csak ő taníthatott meg nekem, amit csak tőle fogadtam el, amit csak ennek a tapasztalatnak a megélésével tudok elfogadni. Mégpedig azt, hogy az életünket mi teremtjük meg, pontosan olyanra, amilyenre kell. Egy lépcsőfokkal feljebb lépve pedig tisztán láthatók azok a minták, amelyek hajtják előre a kereket. Te döntesz, melyik részt erősíted, vagy egyszerűen csak elhajítod a kereket, kiszállsz a játszmából és egy egészen új életet írsz.
Sok szerencsét, erőt és legfőképp tiszta szándékot hozzá! Szeretettel <3
Ha tetszett az írás, és úgy érzed, másvalaki számára is hasznos lehet, kérlek, hogy oszd meg a bejegyzés alatt található gombok segítségével. Köszönöm!