Az önkorlátozás rejtelmei

Valójában egyetlen korlát áll előtted: amelyet te magad állítottál fel.

A negatív gondolatok sokszor igen nehezen érhetők tetten, mert olyasvalaminek álcázzák magukat, amit úgy nevezünk: igazság. Holott jól tudjuk, ez csak álca, egy valódi illúzió, egy elméből futtatott program. Amikor egy álláspontunkat megdönthetetlen igazságnak tartunk, akkor vagyunk bajban.

Nyelvében él a nemzet!

Csakúgy, mint az egyén is. Remek módszer arra, hogy a kis huncut egónkat fülön ragadjuk, hogy ha megfigyeljük a nyelvi mintázatainkat. Hoztam is ehhez egy mondatot, melyet valódi minta után magam találtam ki, hogy megvizsgáljuk benne, hol is van az a bizonyos kutya eltemetve. Természetesen a hétköznapi életben is százával lelhettek ilyeneket. Sőt, valószínűleg éltek is velük nem egyszer. Érdemes pedig több figyelmet szentelni nekik, mert - amint hamarosan meglátjátok - egy igen rövidke mondatban egy egész ketrecre való önkorlátozás is megjelenhet.

"Sajnos nem mehetek veletek, évente csak egyszer jutok haza, akkor is anyámékhoz kell mennem."

Mondja a külföldön élő ismerős, amikor egy itthoni programra invitálod. Az első és legfontosabb szabály, ami nélkül semmiféle továbbjutás nem lehetséges, az az, hogy az életedért kizárólagos felelősséggel tartozol. Vagyis, az életed, a jelenlegi helyzeted, a pillanatnyi lehetőségeid mind-mind a saját választásaid sorozatából épült fel. Tehát a saját gondolataid, érzelmeid és cselekedeteid eredménye. A probléma soha nem az, hogy hol állsz, hanem hogy mennyire vagy a részese. Nem az a lényeg, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy mennyire zavar ez téged. Szemmel láthatóan ennek a mondatnak a tulajdonosa ezt nem fogadja el, ő kívül áll a saját életén. Sem felelősséget vállalni nem óhajt érte, sem pedig azonosulni vele. Megmutatom, hol van mindez elrejtve a mondatban.

Elemzés

"Sajnos" - sajnálkozik, tehát nem örül annak, ami most következni fog. Mondhatnánk, hogy ezek csak nyelvi formulák, de a tudatunkba égve irányítják a hangulatunkat, ezáltal sorsunkat is. Az álszent udvariasság szülte őket, annyi a hasznuk is: arra szolgálnak, hogy másokat megvezessenek, ezáltal lesz maga a formula használója megvezetve. Észrevétlenül is tovább programozza a tudatalattiját, illetve erősíti a már futó programot "sajnálom, én nem tehetek róla, nekem se jó ez így". Pedig valószínűleg az az igazság, hogy jó. Ugyanis, ha nem lenne jó, máshogy csinálná. Így viszont még a kevéske jó érzés is elszáll ezzel a szócskával a levegőbe. Mindig van választás, csak olykor nehezen látjuk ezt be. A mondat pozitívra fordításánál erre még kitérek.

"nem mehetek" - valaki megtiltja, megakadályozza, egy "ható" képzős ismeretlen erő, aki irányítja a beszélőt, akarata ellenére ("sajnos") belekényszeríti egy helyzetbe.

"jutok" - jut neki, tehát megint valamiért más irányít, más adja meg neki ezt a lehetőséget, nem saját maga éri el, hogy hazajöhessen.

"kell" - megint a parancs, a külső szükségesség, ami akarata ellenére, "sajnos" következik be. 

Ez egy átlagos, napi szinten többszázszor elhangzó mondatséma. Észre sem vesszük, de telerakjuk a mondatokat olyan formulákkal, amelyek valaki másra (egy láthatatlan, létezhetetlen alanyra) hárítják a felelősséget, hogy nehogy megbántsuk a beszélgetőpartnerünket. Aztán mégis megsértődik, de miért? Mert ő is ismeri ezeket a nyelvi kódokat, és pontosan tudja, hogy ez csak az udvariasság köntösébe bújtatott porhintés.

Mivel az életünket magunk irányítjuk, tehát az a saját gondolataink, érzéseink és cselekedeteink eredménye, és mivel ez vonatkozik a fenti mondat képzeletbeli kimondójára is, a helyzet valójában a következő:

"Nem megyek veletek, mert inkább anyámékhoz megyek."

Így hangozna a mondat őszintén, sallangmentesen, ha a beszélő felismerné saját döntéseit és azok eredményét. Mondhatnád, hogy de hát az embernek az anyjáékhoz tényleg muszáj elmenni, mert várják is, meg mit szólnak, egyébként is balhé lesz, ha nem megy, különben meg amúgy is így szokás. Ezek a felsorolt érvek mind-mind csak az egó által előírt illuzórikus igazság gerendái. A szokások, elvárások és előítéletek csupán a beragadt álláspont termékei. Igen, anya balhézik, ha nem megyek, ezért választhatok a balhé és anyám között.

A rövid mondatban három választás tűnt fel, háromszor is meg akarja magyarázni a beszélő, hogy miért nem megy, de ez szükségtelen! Az életedért kizárólag magadnak tartozol felelősséggel. Akik valóban elfogadnak, meg fogják érteni a döntésedet. Akik nem, azok amúgy sem szeretnek, csak azt az arcodat, amelyik igyekszik nekik megfelelni. Tehát egyik esetben sincs értelme magyarázkodni. Ha mindez nem megy, ha még nem tudod felvállalni, akkor az is lehet hogy te sem tudod ezt a választ elfogadni. Valójában te sértődnél meg, ha valaki egyszerűen csak nem akarna veled lenni, és nem magyarázná meg jó alapos (külső, hárított) indokokkal.

A mondat részeinek jelentése tehát a tudat alatti szintről nézve a következő:

sajnos nem mehetek = nem akarok menni

évente csak egyszer jutok haza = évente csak egyszer akarok hazamenni (mert költséghatékony, vagy ennyi pont elég az otthoniakból)

anyámékhoz kell mennem = a szüleimet szeretném meglátogatni (mert ők adnak pénzt, vagy én adok nekik, elvárják, hogy menjek, veszekszenek velem, ha nem megyek, vagy egyszerűen csak szeretem őket, és velük akarok lenni - bár ez utóbbi esetben ritka megfogalmazás a "kell")

Vedd észre, hogy az udvariasságból alkalmazott nyelvi paneljeid hogyan hatnak. Miként befolyásolják a környezetedet és a saját tudatalattidat. Azt, hogy elveszik tőled a felelősséget, de kiszolgáltatottá tesznek külső körülményeknek. 

Gyakran nehéz felismerni, hogy van választás, mert annyira egyértelműnek tűnik az, amit választunk minden nap, hogy meg vagyunk győződve róla, hogy az az igazság. A hivatalnok, akinek minden idegszála cafatokban van, de nem lép ki a munkahelyéről, mert kell a pénz, abban az illúzióban él, hogy nincs más választása. Pedig ez már maga a választás, ő a pénzt, a biztos megélhetést választja az idegei nyugalma helyett. Fontos megértened, hogy amiről beszélek nem az, hogy most csapot-papot felrúgva rohanj és hagyd ott a munkahelyed, vagy ne látogasd meg a szüleidet. Nem a választás milyenségét ítéljük meg. Épp ellenkezőleg. Ha követed a módszeremet, és megfigyeled, mit mondasz, és mit miért csinálsz, majd ezután korrigálod a mondandódat a valóságnak megfelelően, akkor azt fogod észrevenni, hogy kisimul az idegrendszered. Rá fogsz jönni, hogy tényleg nem az a lényeg, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy mennyire zavar téged. Ugyanúgy bejárni a hivatalba a nyűgös ügyfelekhez, de tudni azt, hogy saját akaratomból tettem, és nem valami külső erő kényszerére, az már nem a kiszolgáltatottság, hanem a magabiztosság érzésével csatol vissza. Vedd vissza a hatalmat az életedben, és kezd el ezt a nyelvi szinten.