Az Akasha krónika energiáját ugyanúgy használhatjuk lelki vagy testi bajaink enyhítésére, mint a reiki vagy bármely más energia átadási módszert. Belépve a Krónikába imádkozhatunk gyógyulásért, kérhetünk oldást egy adott problémára, élethelyzetre, vagy általános, teljes feltöltésben is részesülhetünk. A kapcsolódás a forráshoz minden esetben elősegíti a szervezet testi, lelki, érzelmi és mentális harmóniájának helyreállását, ami pedig a szervezet öngyógyító mechanizmusait támogatja. Megfelelő feltételek mellett tehát az Akasha olvasás nem csak a probléma okainak feltárásában tud segíteni, de oldással, energia transzplantációval magát a problémát is segít kijavítani.
Megfelelő feltételek alatt azt értjük, hogy ha a kérdező már a feladatok megoldásával, leckék megtanulásával eljutott addig a pontig, hogy a fennálló helyzetet elengedheti. Amikor már tulajdonképpen a helyzetből további fejlődése nem következik, annak esszenciáját megtanulta és a következő szintre léphet.